hatartalanul logo vagott 260 k

HAT-19-03-0143 Határtalanul program

„Tanulmányi kirándulás középiskolásoknak” címen megvalósult Erdélyi körutazás pályázati összefoglaló

Iskolánk 40 diákja 4 pedagógus kísérővel a Határtalanul Program keretében 2019. szeptember 23-27. között sikeres tanulmányi kiránduláson vett részt Erdélyben "Erdélyi körutazás" címmel, HAT-09-03-0143 azonosító számon.

Kép Kép Kép

A kirándulás programjának bemutatása

1. nap

Kora reggeli indulást követően első állomásunk Arad volt, ahol főhajtással tisztelegtünk a 13 vértanú emlékére állított Szabadság-szobornál, majd koszorút helyeztünk el a kivégzett tábornokok emlékhelyén a „Megbékélés Parkban”. Ezt követően Déván felvonóval látogattunk el a várba, amely immár felújítva várja a látogatókat. A várból csodaszép kilátás nyílt a Maros völgyére és az Erdélyi-érchegység vonulataira. Nagyszebeni városnézéssel zártuk a napot. Az éjszakát Sellenberkben a Motel Draculában töltöttük.

2. nap

Brassói városnézéssel kezdtük a napunkat. Meglátogattuk a Fekete Templomot, amely 1689. április 21-én a császári katonaság gyújtogatásának tulajdonított tűzvészben leégett, és innen kapta a nevét. Ezt követően egy kis túrával a Szent Anna-tóhoz látogattunk, ahol gyönyörű természeti tájban gyönyörködhettünk. Utunkat folytatva Nyergestetőn a szabadságharcban elesett székelyekre emlékeztünk Kányádi Sándor Nyergestető című versének elszavalásával. A Fatányéros Fogadóban töltöttük az éjszakát Hidegség településen.

3. nap

A Békás-szorosban tett séta után a Gyilkos-tóhoz vezetett utunk, ahol megkóstoltuk a híres kürtőskalácsot. Ezt követően a Libán-hágón át utaztunk Ivómezőre. Innen traktorral a Madarasi Hargitára, ahol megtekintettük a hatméteres kopjafát, amellyel a Magyar Honvédség létrejöttének, illetve az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulója alkalmából a székely székekből elesett honvédek előtt tisztelegnek. Korondon meglátogattuk Józsa János fazekas iparművész műhelyét, aki késői érkezésünk ellenére szívélyes fogadtatásban részesített bennünket. Az éjszakánkat Korondon töltöttük.

4. nap

A világ legnagyobb heliotermikus tavánál, a szovátai Medve tónál folytatódott Erdély csodáinak felfedezése. Szovátát elhagyva Kolozsvárra utazott tovább a csoport, ahol a Báthory István Elméleti Líceumba látogattunk. Találkoztunk a nagy múltú, neves iskola diákjaival, megismerkedtünk az intézmény történetével. Megkoszorúztuk a névadó, Báthory István mellszobrát születése évfordulója alkalmából (1533. szeptember 27.) A városnézés során megtekintettük Mátyás király lovas szobrát, majd az uralkodó szülőházát. A napot Torockón zártuk.

5. nap

Az utolsó napon a híres Tordai sóbányába tettünk látogatást. Erdélyt a Királyhágón át hagytuk el. Hazautunkat Nagyszalonta érintésével folytattuk. A csapat fáradtan, de nagyszerű élményekkel gazdagodva érkezett haza a késő esti órákban.