Hazautaztak olasz és török vendégeink...
Egy héten át közösen dolgoztak a "Csodálatos természet" projekt keretében diákjaink a partneriskolák tanulóival. A szakmai tevékenységet kirándulások és különböző szabadidős programok színesítették. Folytatás tavasszal Szicíliában...
Megérkeztek!
Hétfő este (2018. november 5-én) érkeztek meg hozzánk török és olasz vendégeink, az Erasmus+ projektünkben részt vevő tarsusi és caltanissettai partneriskolák diákjai és tanárai. Az egy hetes program kedd reggel a kölcsönös ismerkedéssel kezdődött, a csoportok bemutatták iskolájukat, ismertették országaik oktatási rendszerének legfontosabb jellemzőit. A továbbiakban sok érdekes feladat, terepi, tantermi és szabadidős tevékenység vár a diákokra.
Erasmus + partnerségi projekt
2018. szeptember elsejével elstartolt az Erasmus + partnerségi projektünk, amelynek címe: „A csodálatos természet”. A program megvalósításában partnerink a törökországi Tarsus Sehit Halil Özdenir Fen Lisesi és a sziciliai Liceo Classico - Caltanissetta középiskolák. A koordinátori feladatokat iskolánk látja el.
A közös munka tehát már elkezdődött, létrejött a program honlapja, ahol az eddigi tevékenységek megtekinthetők, illetve bemutatkoznak a résztvevő diákok is. A honlap: http://www.diewunderbarenatur.com/
Az első személyes találkozásra az őszi szünet utáni héten kerül sor. A török és az olasz diákok, illetve a pedagógusok egy hetet töltenek nálunk. A folytatás pedig 2019. tavaszán Sziciliában, azt követő őszön pedig Törökországban lesz.
Magyarország Diákolimpia Bajnoka
Magyarország Diákolimpia Bajnoka címet szerzett iskolánk tanulója
A Duatlon Diákolimpia Országos Döntőjében nyolc versenyző képviselte iskolánkat.
Horváth Lara 7. hatosztályos gimnáziumi tanuló Magyarország Diákolimpia Bajnoka címet szerzett.
Matekosaink országos döntőben
Sikerrel szerepeltek 7. és 8. osztályos, hatosztályos gimnáziumi tanulóink a Bolyai Matematika csapatversenyen. Megyei első helyezett csapataink teljesítményükkel bejutottak az országos döntőbe.Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak!
7. osztály (Felkészítő tanár: Vékony Árpád)
8. osztály (Felkészítő tanár: Madarász Katalin)
Hatosztályos jubileum
A hatosztályos gimnáziumi tagozat 25 éves évfordulóját ünnepeltük október 20-án, szombaton. Az osztálytalálkozókat és az ünnepi műsort követően fantasztikus hangulatú bál koronázta meg a jubileumi napot.
Kedves volt Tanítványaink és Kollégáink!
Nagyon jó volt együtt ünnepelni, felidézni a régi emlékeket, beszélgetni a jelenről és tervezni a következő találkozót. Köszönjük, hogy itt voltatok!
Szecskaavató - 2018
2018. október 11-én „hivatalosan” is megtörtént új diákjaink befogadása. A rendezvény az osztályok bemutatkozó műsorával indult, amit játékos vetélkedő követett és táncos mulatság zárt. Gratulálunk az idei győztes 9. erdész osztálynak, és köszönjük a szervezést a végzős diákoknak
25. oldal / 31